Megfilmesítették Ahmet Yildiz életét
2012. január 17. kedd, 19:26

256ZENNEDancerScenes

Úgy tűnik, a tragikusan elhunyt török maci élete megfilmesítésre került - és sikert sikerre halmoz. Az alkotás címe: Zenne, magyar címe pedig A férfi hastáncos lesz.

Aki esetleg nem tudná, röviden elmeséljük azt, amit Ahmetről tudni lehet. A világ akkor tudta meg sorsát, amikor már késő volt. Barátai és végül az egész maci közösség az ügye mellé állt "Ahmet az én családom" nevű blogbejegyzésekkel és videófelvételekkel. A történetét ekkor ismerhettük meg. Ahmet egy meleg aktivista kör tagja volt, akik a meleg törökök jogaiért is harcolt. Ám családja számára ez szégyen volt, és próbálták rávenni arra, hogy "gyógyuljon" meg. Ahmet tudta, hogy ez boldogtalansággal járna, és ezért visszautasította. Apja nemcsak kitagadta, de szent meggyőzödésben, úgymond becsületbeli ügynek tekintve magánnyomozókat, majd bérgyilkost fogadott fel a fia ellen. A török rendőrség természetesen nem kívánt foglalkozni az üggyel. Ahmet esete világított rá arra a tényre, hogy Törökországban a melegek élete mennyire tragikus.

A Zenne című filmet Ahmet két, szintén meleg maci barátja készítette. Támogatást a filmre török forrásból nem kaphattak, de a külföldi összefogás eredményeként mégiscsak létrejöhetett - és még Törökországban is sikert aratott. 5 díjat söpört be a Török Oscarnak is emlegetett Arany Narancs gálán, és friss hír, hogy immár a török mozikban is vetítik.

A film természetesen nemcsak Ahmetről szól. Nemcsak a melegek családi kitaszítottságáról szól, hanem arról is, hogy a katonai sorozásnál milyen torturát kell elviselnie annak, aki melegségére hivatkozva kíván felmentést szerezni. Fényképen kell bizonyítania, hogy passzív módon meleg (valószínűleg itt is érvényes az a felfogás, hogy az a férfi, aki aktív módon létesít férfiakkal nemi kapcsolatot, az nem meleg), és az arcának felismerhetőnek kell lennie. Természetesen ezeket a vádakat a hadsereg tagadja, hiszen egy orvosi vizsgálat is elegendő ennek bizonyítására.

A történet három srácról szól, akiknek az élete egy barátságon keresztül összefonódik. Daniel, egy német sebesült haditudósító tudomást szerez arról, hogy Ahmetet magánnyomozók figyelik meg apja megbízásából. Próbálja rábeszélni arra, hogy meneküljön az országból, amíg nem késő, csakhogy Ahmet nem szerezhet addig útlevelet, amíg sorozása le nem zárul. A harmadik személy pedig Ahmet ellentétje és egyik barátja, a családja által rajongásig szeretett hastáncos srác.

forrás: Háttér.hu

 
eric-york-present

Gay bears bulikat tartunk meleg maciknak, macikra vadászóknak és barátaiknak.
Budapest Bears Weekend:
megválasztjuk a magyar Gay Bears csoport királyait.
Maci Party:
hónap utolsó szombatán a Magnum Szaunában.



Receive HTML?

BearWWW_120x272

woofdatecom_logo_mini


baner02
Copyright © 2012 BudapestBears Design: Chabby